Minden hónap második hétfőjén összejönnek a gyakorlott és kezdő OpenStreetMap szerkesztők, felhasználók és érdeklődők. Beszélgetünk térképszerkesztési kérdésekről, az OSM helyzetéről, tervekről. Gyakorlottabb szerkesztőink pedig rövid előadásokkal készülnek az számukra éppen aktuális témákból. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérünk minden résztvevőt, hogy az alábbi platformok egyikén jelezze a részvételi szándékát:
Október 7-én, szombaton került megrendezésre az Open Linux Day (OLD). Nekem fontos volt ez a rendezvény, mert egyrészt egy számomra ismeretlen rendezte, aki Linux-hoz értő, és a Linux-ot támogató szervező, másrészt mert a rendezvény vidéken volt. Írásommal nem szeretném mélyíteni a vidék és a főváros közötti árkot, éppen ellenkezőleg. Nagyon örülök, ha vidéken is alakulnak baráti körök, rendezvények, tudásközpontok a Linux, a szabad szoftverek és a szabad kultúra köré.
A hazai az OpenStreetMap közösség formába hozná a havi rendszeres találkozót, amely minden hónap második hétfő délutánjára, estéjére szerveződik. Az első előadás során meg lehet majd tudni, hogy mi a szerepe OSM tageknek az autós navigációban. A második előadásban az Android Auto-ról lesz szó. Végül az OSM navigációs tageket vizsgáljuk meg ohsome-mal néhány nagyváros statisztikája alapján.

Közösségi portálként nagyon örülünk ha Te is is híreket, cikkeket, súgóoldalakat és egyéb tartalmakat küldesz be! Ez a támogatás egyik legjobb formája.
Alapvetően ezeknek a témáknak szeretnénk helyet adni:
A hazai az OpenStreetMap közösség formába hozná a havi rendszeres találkozót, amely minden hónap második hétfő délutánjára, estéjére szerveződik. Az első előadás során meg lehet majd tudni, hogyan lehet hatékonyan használni minőségellenőrző eszközöket az OpenStreetMap térképszerkesztés során. A második előadásban két évnyi RTK (Real-Time Kinematic) GPS használat kapcsán összegyűlt tapasztalatokat osztanak meg. Végül az OpenStreetMap és a hazai közösségi közlekedés kapcsolatát mutatja be a realCity fejlesztője.

Milyen kihívásokkal találkoztatok a Linux használata során? Mi az, ami nem ment? Hogyan tudtatok megoldani? Lett-e végleges megoldás? Valamiben tudunk-e még segíteni?
Megjelent és letölthetővé vált a Java 21 (OpenJDK 21). A JDK 21 a Java SE platform 21. verziójának nyílt forráskódú referenciaimplementációja, ahogyan azt a JSR 394 a Java közösségi folyamat (Java Community Process) keretében meghatározta. A 2021-es JDK 17 óta az első olyan kiadás, amely hosszú távú támogatást (LTS) nyújt.
Az FSF.hu Alapítvány ismét pályázatot írt ki szabad szoftverek fejlesztése, népszerűsítése és honosítása témakörben.
Az eredeti kiírás szerint
A pályázók köre: bármely magyarországi természetes vagy jogi személy. A pályázatra biztosított keretösszeg 4 millió forint. Egy pályázó több pályázatot is nyújthat be. Egy pályázat maximális támogatási összege 1 millió forint. A támogatott projektek várható száma: 4-12 pályázat.
És az eredmények
Idén összesen 12 pályázatot kaptunk, amelyből 5 esetén döntöttünk úgy, hogy támogatni fogjuk, ezek az alábbiak:
Számodra a számítástechnika hobbi, felelősségteljes munka, vagy kapu az internetre? Te hogyan kerültél kapcsolatba a számítástechnikával? Mire és mikor használod a számítógépet? Hogyan lettél linuxos?
Sok víz lefolyt a Dunán mióta a Linux Mint Magyar Közösséghez csatlakoztam. Először mint felhasználó, aki az Ubuntu-ról tért át, majd a későbbiekben mint a magyar közösség zászlóvivője szerepkör hullott az ölembe, miután a régi tagok sajnos-sajnos kikoptak a közösségből. Sajnálom, hogy már nem jutott idejük a Linux Mint hazai ügyeit intézni. Azóta több közreműködő segítségével, és a régi tagokkal egyetértésben sikerült megújítani a honlapot. Remélem érdekes és hasznos tartalommal tudtuk páran megtölteni az új honlapot is. Ugyanakkor számomra hiányzik az igazi közösségi érzés.