Megjelent és letölthetővé vált a Java 9 (JDK 9) A Java 9 mellett a Java EE 8 is elérhető a fejlesztők számára. Ez az elmúlt három év legnagyobb Java kiadása, amelybe belekerült a modularizált Java, amelyet Project Jigsaw néven volt hallható. További újdonságok:
Az utóbbi időben látható erőforrás hiánnyal küszködünk, nincs idő új cikkek írására és a közösség aktív terelgetésére. Ezért akinek van kedve, kérem segítsen a linuxmint.hu oldallal kapcsolatos teendőkben. Nagyon örülnénk, ha páran naponta, két naponta írnának linuxos híreket, lefordítanák a Linux Minttel kapcsolatos blogbejegyzéseket, terelgetnék a Facebook közönséget vagy segítenének a következő feladatokban:
(Közreműködési lehetőségek) Az elmúlt héten szombaton, 2015. november 21-én első alkalommal került megrendezésre a Linux Mint Közösségi Találkozó. A jó hangulatú találkozónak a város központban található Fahéj Kávézó galéria terme adott otthont.
Most szombaton, 2015. november 21-én első alkalommal kerül meg megrendezésre a Linux Mint Közösségi Találkozó. A találkozó célja, a kezdő Linuxosok segítése – gépükre megfelelő Linux disztribúció telepítése – és a haza Linux Mint felhasználók számára hasznos információk megosztása, valamint a közösség építése.
Ennek megfelelően a rendezvényen számítanak a – Linux Mint felhasználói mellett – a kezdő linuxosok, a Linuxra áttérni szándékozók, valamint más disztribúciók képviselőinek, felhasználóinak megjelenésére is.
Ti jönnétek, mi megszervezzük :D Írd be a naptáradba: november 21! Első Linux Mint Közösségi Találkozó 17.3 és Linux Installfest Gyere ha Linuxozol, Linuxoznál, Linuxozni fogsz!
Egy ideje gondolkodunk rajta, hogy kellene szervezni egy közösségi találkozót a hazai Linux Mint felhasználók számára. Szavazás link a cikk végén! Miért ne lehetne még az idén egy ilyen rendezvény. Szerény számításaink szerint 20-40 ember akár el is jöhetne rá. Ha jössz mondd meg mikor jó, és meglátjuk sikerül-e úgy termet találni.
Legnagyobb örömünkre az utóbbi időben sokan kérdezték tőlünk, hogyan tudnának a Közösség fejlődéséhez hozzájárulni. Erre többféle lehetőség van, amit a Közreműködés oldalon is olvashattok.
Immár hagyománynak tekinthető, hogy minden év júliusának utolsó péntekén (idén július 31-én) itthon is együtt ünnepeljük a rendszeradminisztrátor(ok) megbecsülésének világnapját, a SYSADMINDAY-t.
Mi ott leszünk, de a helyszínre szokás szerint kitelepülnek majd a hazai szabad szoftveres közösség tagjai, az FSF csapat, az Ubuntu, a Fedora, a hazai BSD és Firefox közösség képviselői is.
Különleges ingyenes workshoppal kedveskednek a Mozilla magyar közösségének tagjai és más szabad szoftveres aktivisták az angolról magyar nyelvre fordítás iránt érdeklődő önkéntesekének. A 2015. május 25-én megtartandó rendezvény célja átadni azt a tudást, amelyet a különféle közösségek felhalmoztak az elmúlt évek során. Az érdeklődők több projekt közül is válogathatnak. Ennek tervezett módja – az előadásokkal induló program után – a közös fordítás, amely során az adott projekt felelőse mentorként segít a fordítóknak.
Ingyenes lehetőségek a keresztplatformos mobilfejlesztés, a szabad szoftverek világának és a szoftverek fordításának megismerése. Pezsgő tavaszi programok mindenki számára. Április és május folyamán három lehetőség is adódik, hogy ingyenesen képezd magad. Hazai és nemzetközi szakemberektől tanulj, lesd el a legjobb fortélyokat, ismerj meg új dolgokat és fedezd fel a trendeket.
Fejlesztőknek, IT szakembereknek, Fordítóknak, Felhasználóknak ajánljuk a következő budapesti programokat, amelyek reményeink szerint az interneten is követhetők lesznek majd. A rendezvények egytől egyig ingyenesek lesznek, így keresünk nagylelkű támogatókat, akik segítenek a mind teljesebb konferencia-élmény megteremtésében.
Fordítsunk alkalmazásokat közösen angolról magyarra. Szeretjük a magyar nyelvű alkalmazásokat. Sőt sokaknak ez elengedhetetlen. Rajongunk a szabad szoftverekért. Van egy maroknyi lelkes önkéntes, akik szívesen fordítanak szabad szoftverek angolról magyar nyelvre. Gyere Te is és ismerd meg a fordítási munka szépségeit, kihívásait és legyél közösségeink tagjait.