Szeretnénk köszönetet mondani szponzorainknak, valamint mindazoknak, akik adományaikkal támogatják a projektet. A Linux Mint Magyar Közösség honlapja ezektől a támogatásoktól függetlenül üzemel, így kérlek fontold meg a magyar Linux Mint oldal pénzügyi támogatását, akár havi, rendszeres támogatással, kisebb összegekkel. A Linux Mint csapata jelenleg a 22.2 BÉTA verzión dolgozik, amely HWE kernelt, ujjlenyomat-azonosítást, témák frissítését, kiemelő színek támogatását és jobb libAdwaita-kompatibilitást hoz, valamint folytatódik a Wayland alatti beviteli módszerek fejlesztése a Cinnamon kiadásban. A stabil kiadás után, várhatóan szeptemberben megkezdődik az LMDE 7 (“Gigi”) fejlesztése, amely a 22.2 újdonságait Debian 13 alapokon kínálja majd.
A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 22.1 kiadását, amely a Xia nevet kapta. A 22.1-es kiadás is az Ubuntu – 2024. áprilisban megjelent – 24.04-es hosszan támogatott (LTS – Long Term Support) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően a ez verzió majd 2029-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt éven keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.
Nagy munkában van a Linux Mint csapata, hogy kiadja a legújabb verziókat, amelyek a 22.2-es verziószámot kapják és a Zara nevet viselik. Az előző verzióval felrúgva a mostanában megszokott négy kiadásig tartó azonos kezdőbetűjű női nevek használatát ez már Z betűs név lesz. Az utóbbi időben az új kiadások (sajnos már KDE nélkül) már egyazon napon jelentek meg az összes asztali környezethez. A stabil Zara kiadás után, szeptemberben megkezdődik az LMDE 7, „Gigi” becenevű Debian alapú kiadás fejlesztése, amely a 22.2 újdonságait a Debian 13 alapokon kínálja majd.
Ti mit tippeltek, mikor jelenik meg a Linux Mint 22.2 különféle kiadásai? Melyek azok a funkciók, amiket Zaratól a legjobban vártok? Milyen W-vel keződő nevet adtatok volna ennek a kiadásnak? Az újdonságokról az alábbi havi blogbejegyzésekből tudhattok meg többet:
Nagy munkában van a Linux Mint csapata, hogy kiadja a legújabb verziókat, amelyek a 22.2-es verziószámot kapják és a Zara nevet viselik. Az előző verzióval felrúgva a mostanában megszokott négy kiadásig tartó azonos kezdőbetűjű női nevek használatát ez már Z betűs név lesz. Az utóbbi időben az új kiadások (sajnos már KDE nélkül) már egyazon napon jelentek meg az összes asztali környezethez.
Ti mit tippeltek, mikor jelenik meg a Linux Mint 22.2 különféle kiadásai? Melyek azok a funkciók, amiket Zaratól a legjobban vártok? Milyen W-vel keződő nevet adtatok volna ennek a kiadásnak? Az újdonságokról az alábbi havi blogbejegyzésekből tudhattok meg többet:
Az LMDE (Linux Mint Debian Edition) a Linux Mint Debian-alapú változata, amely a fejlesztők tartalékmegoldásaként szolgál, ha az Ubuntu körüli váratlan fejlemények problémát okoznának. A „Faye” kiadás most új lendületet kapott a Cinnamon 6.4 megérkezésével, amely a Linux Mint 22.1 „Xia” kiadás újdonságait hozza el.
Nagy munkában van a Linux Mint csapata, hogy kiadja a legújabb verziókat, amelyek a 22.1-es verziószámot kapják és a Xia nevet viselik. Ezzel felrúgva a mostanában megszokott négy kiadásig tartó azonos kezdőbetűjű női nevek használatát. Az utóbbi időben az új kiadások (sajnos már KDE nélkül) már ugyanazon napon jelentek meg az összes asztali környezethez.
Ti mit tippeltek, mikor jelenik meg a Linux Mint 22.1 különféle kiadásai? Melyek azok a funkciók, amiket Xiatól a legjobban vártok? Milyen W-vel keződő nevet adtatok volna ennek a kiadásnak? Az újdonságokról az alábbi havi blogbejegyzésekből tudhattok meg többet:
A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 22.1 BÉTA kiadását, amely a Xia nevet kapta. A 22.1-es kiadás is az Ubuntu – 2024. áprilisban megjelent – 24.04-es hosszan támogatott (LTS – Long Term Support) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően a ez verzió majd 2029-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt éven keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.
A Linux Mint fejlesztőcsapata éppen kiadja a népszerű Ubuntu-alapú operációs rendszerük legújabb bétaverzióját. A Linux Mint 22.1 „Xia” számos újdonságot tartalmaz, beleértve a Cinnamon 6.4-es asztali környezetet, fejlett funkciókat és jobb teljesítményt. Az alábbi cikkben részletesen bemutatjuk, mire számíthatnak a felhasználók az új kiadásban.
Nagy munkában van a Linux Mint csapata, hogy kiadja a legújabb verziókat, amelyek a 22.1-es verziószámot kapják és a Xia nevet viselik. Ezzel felrúgva a mostanában megszokott négy kiadásig tartó azonos kezdőbetűjű női nevek használatát. Az utóbbi időben az új kiadások (sajnos már KDE nélkül) már ugyanazon napon jelentek meg az összes asztali környezethez.
Ti mit tippeltek, mikor jelenik meg a Linux Mint 22.1 különféle kiadásai? Melyek azok a funkciók, amiket Xiatól a legjobban vártok? Milyen W-vel keződő nevet adtatok volna ennek a kiadásnak? Az újdonságokról az alábbi havi blogbejegyzésekből tudhattok meg többet:
Először is, nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek a támogatást. Ahogy az előző blogbejegyzésben említettem, hatalmas támogatást kaptunk múlt hónapban. Decemberben összesen 751-en adományoztak a Linux Mint projektnek, ami 24 146 dollárt jelentett. Ez fantasztikus!
Január is erős, már 633 adományozónk van. Bár nincsenek statisztikáink letöltésekről vagy telepítésekről, ezek az adományok sokat mondanak. Köszönjük!
Nagy munkában van a Linux Mint csapata, hogy kiadja a legújabb verziókat, amelyek a 21.3-as verziószámot kapják és a Virginia nevet viseli. Az utóbbi időben az új kiadások (sajnos már KDE nélkül) már ugyanazon napon jelentek meg az összes asztali környezethez.
Ti mit tippeltek, mikor jelenik meg a Linux Mint 21.3 különféle kiadásai? Melyek azok a funkciók, amiket Virginiától a legjobban vártok? Az újdonságokról az alábbi havi blogbejegyzésekből tudhattok meg többet:

Október 7-én, szombaton került megrendezésre az Open Linux Day (OLD). Nekem fontos volt ez a rendezvény, mert egyrészt egy számomra ismeretlen rendezte, aki Linux-hoz értő, és a Linux-ot támogató szervező, másrészt mert a rendezvény vidéken volt. Írásommal nem szeretném mélyíteni a vidék és a főváros közötti árkot, éppen ellenkezőleg. Nagyon örülök, ha vidéken is alakulnak baráti körök, rendezvények, tudásközpontok a Linux, a szabad szoftverek és a szabad kultúra köré.