
13. szülinapjára készül az OpenStreetMap közösség, amelyet egy könnyed térképező partival ünnepelnek meg a hazai önkéntesek.
Az OpenStreetMap(külső hivatkozás) több okból is egy remek projekt. Egyrészt készül egy Földet ábrázoló részletes térkép, amelynek adatai mindenki számára elérhetőek. A térképek tetszőlegesen tematizálhatók (vannak autós és kerekesszékes(külső hivatkozás) közlekedési, túrázós(külső hivatkozás), kerékpáros(külső hivatkozás), menő(külső hivatkozás), sőt tűzcsapos(külső hivatkozás) térképek) A mai napig tömörítve 58 gigabájt adat gyűlt össze az OSM térképi adatbázisában, amely minden tekintetben méltó kihívója szeretne lenni kereskedelmi térképeknek. Mind pontosságban, mind részletességben nagyon sok helyen már etalonnak vehető, ugyanakkor számos helyen kevesebb az elérhető információ. Miképpen a Wikipédiát(külső hivatkozás), az OpenStreeMap-et(külső hivatkozás) is önkéntesek szerkesztik, akik a szabadidejükből áldozva, vagy éppen munkahelyükön azon dolgoznak, hogy az OSM pontosabb és minél jobb legyen.
Amiben különböznek az a szellemiség: az összerakott térkép minden eleme szabad licenc alatt(külső hivatkozás) érhető el, így aki hozzájárul, másoknak is segít. Természetesen a Wikipédia is és az OpenStreetMap is várja az önkéntesek jelentkezését(külső hivatkozás), hiszen biztosan van olyan téma, amelyben te többet tudsz a Wikipédiánál és szívesen írnál róla cikket. Tuti, hogy olyan helyen laksz, vagy dolgozol, ahol fel tudsz venni(külső hivatkozás) még érdekes POI-kat, vagy látszólag a valóság nem úgy van, ahogy a térképen jelölésre került. Ha csak egy kis időd van(külső hivatkozás), mélyedj el a szerkesztési szabályokban(külső hivatkozás), és rajzolj műholdképről térképet(külső hivatkozás). Csuda izgalmas dolgok ezek, de nem kell feltétlenül csak otthon ülni a gép előtt és szerkeszteni. Sokan helyszíni felmérést választanak, és az így – túrázás, terepbejárás – során megszerzett adatokat viszik fel a térképre. Fel lehet tölteni csak GPS tracklogokat, de lehet kép, hang és papír alapú jegyzeteket is készíteni, amellyel aztán könnyebb lesz a hely felvitele. Lehet szerkeszteni a weben(külső hivatkozás), mobilos kliensekről (OsmAnd(külső hivatkozás) és Maps.me(külső hivatkozás)), vagy JAVA asztali kliensből is (JOSM(külső hivatkozás)). Adatokat lehet még gyűjteni fényképezőgéppel, telefonnal képek segítségével, a megfelelő alkalmazásokkal, akár komplett utazásokat rögzítve (Mapillary(külső hivatkozás), OpenStreetCam(külső hivatkozás)) – amelyből később mások is tudnak dolgozni az OpenStreetMap számára. Ha felkeltettük az érdeklődésedet, akkor gyere el most vasárnap az OpenStreetMap térképezős partijával, ahol a haza OSM-esek egy része mapping partin keresztül mutatja be, hogyan lehet közreműködni az OpenStreetMap projektben.
- 10:30 - 11:00: Gyülekező a Szent János kórháznál (egész pontosan itt: http://bit.ly/2vGecG2(külső hivatkozás))
- 11:00 - 12:30: Mapping party a XII. kerületben – rövid POI és házszám vadászat
Jelentkezni itt lehet: https://www.meetup.com/OpenStreetMap-Hungary/events/242359741/(külső hivatkozás)
A második ok, a közösség, ami miatt érdemes ellátogatni egy ilyen rendezvényre és a többi meetupra is.
A harmadik ok, pedig amit haza is vihetsz, egy offline, teljes értékű mobilos navigáció, amely a világ számos pontján hozza azt a minőséget, amelyet elvár a térképi navigációtól az ember. Mert a mobilos kliensek nem csak térképezésre, hanem tájékozódásra is kiválóak (OsmAnd(külső hivatkozás) és Maps.me(külső hivatkozás)). Illetve ezeket a térképi adatokat teljes egészében letöltheted, csinálhatsz belőle saját térképszervert, vagy egyéb dolgokra is felhasználhatod.
Találkozzunk most vasárnap, augusztus 13-án!
Hozzászólások
A negyedik ok pedig az, hogy
Beküldte meskobalazs -
Értékelés:
A negyedik ok pedig az, hogy nagyon finom lesz a torta :D
A negyedik ok pedig az, hogy
Beküldte kami911 -
Értékelés:
A negyedik ok pedig az, hogy
Beküldte kimarite -
Értékelés:
A negyedik ok pedig az, hogy
Beküldte meskobalazs -
Értékelés: